Hardrock, Eiger Ultra, Silvretta30002016. július 14. (csütörtök) 15:59 - biga

Lassan befejezi a Kék Csapat a projektjét és máris egy újabb követnivaló esemény veszi kezdetét. Itthoni idő szerint pénteken délután kettőkor elrajtol az amerikai kontinens egyik legnehezebb százmérföldese a Hardrock. Szombaton több magyarnak is szurkolhatunk az Eiger Ultra Trail 100 km-es távján, illetve a Silvretta3000 maratoni távján is lesz hazai induló.

A Hardrockon Kilian zsinórban harmadszor nyerhet, a kérdés, hogy ki lesz az aki megszoríthatja amennyiben nem jön közbe neki semmi váratlan. A kis francia Xavier Thevenard már bizonyított európai körülmények között, versenyre is kényszerítheti a katalánt de ez egy másik kontinens. Többek között, Joe Grant, Timothy Olson, Bryon Powell, Jason Schlarb lehetnek még ott a tízben. A lányoknál nagyon eltökélt a Salomonos Anna Frost, hiszen már több mint egy hónapja a helyszínen készül az újabb győzelemre. A katalán Emma Roca és természetesen a helyi erők természetesen elronthaták az örömöt, hogy kettős Salomon siker szülessen ebben az évben.

128_0_800.jpg

Az Eiger Ultra Trail az európai versenyek között az egyik legszebb vonalvezetésű és nem mellesleg nehéz is. A Mammut által támogatott eseményen ott lesznek a csapat tagjai is, természetesen a Wermescher Ildikó, Németh Csaba páros is. Mindketten harcban leszenk a győzelemért. A magyar Salomon oszlopos tagja Kiss Miklós is ott lesz a rajtnál, reméljük összedolgoznak majd a srácok a verseny alatt. A magyarokon túl a versenyszervezők által kiemelt versenyzők akik ott lehetnek a végelszámolásnál: Urs Jenzer aki címvédésre készül, Cyril Cointre, Sangé Sherpa, Freddy Thevenin, Erik Clavery, Diego Pazos pedig akik a kihívók, a lányoknál pedig Francesca Canepa, Andrea Huser, Denise Zimmermann trió csatázhat egy jót. Rajt, szombat hajnali fél ötkor.

128_1_800.jpg

Végül de nem utolsósorban az Ischgl és Galtür viszonylaton egy háromezres hágó érintésével rendezik meg a Silvretta3000 elnevezésű eseményt ahol több magyarral együtt Papp Gergő száll harcba a győzelemért a leghosszabb 42 km-es távon. Hajrá!

A versenyek weboldalai: Hardrock, Eiger Ultra Trail, Silvretta3000
Fotók: eigerultratrail.ch, ischgl.com

Vissza