Transgrancanaria 2013 előzetes2013. március 1. (péntek) 20:19 - ringsider

Tízedik évéhez érkezett a Transgrancanaria, ami a névadó főszponzor a The North Face-nek köszönhetően mára a legrangosabb évkezdő terepultrává nőtte ki magát.

A kerek évfordulóra valami egészen különlegessel álltak elő a szervezők: a királytávot teljesen újratervezték, a 119 kilométeres távhoz idén 7300 méter szintemelkedés társul, ami közel 2000-rel több a korábbi évekhez képest. Ez előreláthatólag egy alapvetően más versenyt eredményez majd: a korábbi 13 óra körüli győztes idő várhatóan inkább a TDS idejéhez lesz közel, azaz valahova 15-16 óra körülire nő majd.

A már megszokott nemzetközi gyakorlat szerint azonban rövidebb távokon is megmérethetik magukat a szigeten a versenyzők, 24 egészen 83 kilométerig. Ez utóbbi táv, a maga 4700 méteres szintemelkedésével igen izgalmas versenyt hozhat, hiszen a szezonkezdet okán több nagyágyú inkább ezen a távon méreti meg magát. Kezdjük velük az ismerkedést!

77_1_680.jpg

Marco Olmo. Van e olvasó akinek ezt a nevet be kell mutatni? A hatvanas évei közepét taposó Olmo a terepultra doyenje, egyszemélyes intézménye, egy élő legenda. Embert próbáló, szegénységben leélt életével, és ötvenes évei végére elért világraszóló sportsikereivel (58 majd 59 évesen is megnyerte az UTMB-t) minden terepfutó elsőszámú példaképe lehet. Megtestesíti mindazt az erőt, kitartást, alázatot, ami elengedhetetlen ahhoz, hogy sikeres lehess ebben a sportágban. Ma már győzelmet valószínűleg naivitás volna várni tőle, de jelenléte egész különleges „pompát” ad ennek a versenynek.

A győzelemre legjobb eséllyel két Salomons atléta, a dél-afrikai klasszis Ryan Sandes és a németek wunderkind-je Philipp Reiter pályázik.

Sandes a Salomon nem európai különítményének egyik legsikeresebb futója: a TNF 100 Australia-t a 2011-es harmadik helyezése után 2012-ben megnyerte, Amerikában két 100 mérföldesen tette le a névjegyét (Leadville 1. hely és WS100 2. hely), míg Európában eddig a 2011-es Zugspitzen elért negyedik helye a legrangosabb eredménye.

’91-es születésű Reiter a Salomon egyik legtudatosabban menedzselt atlétája. Rendkívül okosan építik fel a pályafutását, ennek köszönhetően mára a 40-80 kilométer közötti versenyeken mindenhol esélyesként állhat rajthoz. Fiatal kora ellenére már számtalan kiemelkedő eredménnyel büszkélkedhet: kétszer nyerte meg a Zugspitze Supertrail-t, tavaly pedig Annecy-ban és a Salomon 4 Trails-en se talált legyőzőre. Emellett számos értékes helyezést gyűjtött már be szerte a világon.

77_4_680.jpg

A 119 kilométeres távon a korábbi győztesek nagy része rajthoz áll. Ott lesz a tavalyi bajnok, Sebastien Chaigneau, a 2011-ben éppen a mi Németh Csabánkat megelőző Zigor Iturrieta és Miguel Heras is, aki 2010-ben nem talált a szigeten legyőzőre.

Zigor az elmúlt másfél évben csalódást okoz szereplésével, azonban idén új edzővel készül, és a pálya ismerete is egyértelműen az ő esélyeit növeli (Zigor vezette a téli TNF edzőtáborát a szigeten, többször bejárta az új pályát és mindenkit óva int attól, hogy a korábbi évekhez hasonló versenyre készüljön).

Sebastien éve sem úgy alakult a tavalyi győzelme óta, ahogy szerette volna, több versenyen is komoly gyomorproblémákkal küzdött, és sérülések is utolérték, így végül főversenyét, az UTMB-t fel is kellett adnia. Az új pályát a TNF tábor miatt ő is ismeri, és a hosszabb verseny is várhatóan neki kedvezhet.

Miguel 2012-es szezonja felemásan sikerült. A gyors, rövidebb versenyeken kiemelkedő eredményeket ért el (második lett a Templiers-en és megnyerte TNF 50 sorozat döntőjét), de a hosszú és kemény körülmények között zajló versenyeken - rá korábban nem jellemző módon - többször is kapitulált (UTMB, Cavalls del Vent). Saját bevallása szerint még nem 100%-os a formája, a sok sielés miatt erőnléte már alakul, de a lejtőkön még gyorsulnia kell.

77_5_680.jpg

Rajtuk kívül is még jónéhány klasszissal találkozhatunk a startnál. A portugál színeket erősíti az UTMB-n kétszer is az első ötben végző Carlos Sa és az egyre jobb eredményeket mutató, a tavalyi Transgrancanarian Sebastien mögött második Armando Teixeira, az amerikai kontinenst pedig az uruguayi születésű, de amerikai színekben versenyző John Tidd (UTMB 15 és 18. hely valamint Transgrancanaria 3. hely) és a kiváló argentin, a Salomonos Gustavo Reyes (Connemara 14. hely, Patagonia 100k 1. hely) képviseli.

 

Vissza